Vegán és laktovegetáriánus konyhát vezető háziasszonyok blogjára kerültél, ahol hús-, tojásmentes, illetve tejtermékmentes recepteket találsz. Sok-sok éve vagyunk vegetáriánusok, ez idő alatt megtanultunk ízletesen - még gyermekek számára is szívesen fogyasztható - étkeket sütni, főzni.
2011. december 1., csütörtök
Tiramisu ünnepekre
Mivel tojást nem fogyasztunk, kitaláltam: csokistallért, sütök babapiskóta helyett. Eredetileg karácsonyra tervezem a finomságot. A főpróba jól sikerült. Aki jelenleg fogyókúrázik az hozzá se fogjon.:)
Hozzávalók a csokitallérhoz:
20 dkg vaj
30 dkg nádcukor habosra kavarjuk
30 dkg tönkölyliszt
2 ek. fekete kakaó
1 tk. szódabikarbóna
1 tk. fahéj
1 tk. narancshéj
20 dkg.étcsoki apróra vágva
ha szükséges kevéske tej.
A kidolgozott masszából kis golyókat formázunk.Egymástól távolabb rakjuk a tepsibe. 200C fokon 10-12 percig sütjük. Nem tovább mert megég a csoki.
Hozzávalók a krémhez:
5-6 ek. kukoricaliszt
1 cs vaniliáscukor
izlés szerint nádcukor
tej
Habverő segítségével krémmé főzzük, majd várunk ameddig teljesen kihül. Felverünk 500 ml hullalát /növényi tejszín/, majd hozzáadagoljuk a natur sajtkrémet (elegendő 20-30 dkg belőle).
A kiválasztott tál aljára krémet teszünk, és a kávéba mártogatott tallérokkal felváltva rétegezzük amig el nem fogy.
Majd a tetejét pirított, szeletelt mandulával és fekete kakaóval leszórjuk.
Praktikus egy napig a hűtőben tartani hogy az ízek összeérjenek, és a tallér kissé megpuhuljon.
Igazi ünnepi finomság.
2011. október 29., szombat
Gombás gombóc
Hozzávalók:
- 1,5 kg burgonya
- kb. 0,9 kg liszt
- 3 ek búzadara
- só
- 1 dl olaj
- 1 kg gomba
- frissen őrölt bors
- frissen őrölt kömény
- majoranna
- pirospaprika
- reform vegeta (tartósítószer és ízfokozó mentes)
- hagyma
- 1 paprika, 1 paradicsom
- 1 nagy tejföl + 1 ek liszt
A burgonyát felteszem sós vízben főni (héjában megfőzve nagyobb marad a keményítő tartalma). Míg fő, elkészítem a gombapörköltet.
1 nagyobb fej felaprított hagymát olajon megdinsztelek, ráteszem a felszeletelt gombát, ízlés szerint lehet sózni, borsozni. Beleteszem a vegetát, majorannát, paprikát, paradicsomot. Ha már összeesett a gomba, jöhet rá a pirospaprika. Annyi vízzel öntöm fel, ami jól ellepi, mivel sok-sok pörköltlére lesz szükség.
Miután a pörkölt megfőtt, leszűröm a levét, és behabarom. A gombát pedig botmixerrel összeturmixolom. Ez lesz a gombóc tölteléke.
Ha a krumpli megfőtt, krumplinyomón áttöröm, hozzáadom a lisztet, a búzadarát, olajat és sót, majd összegyúrom a tésztát. Lisztes deszkán kinyújtom és négyzetekre vágom.
Az összeturmixolt gombából egy-egy púpos kávéskanálnyit teszek a tésztanégyzetek közepére, majd gombócot formálok belőlük, és forrásban lévő sós vízben kifőzöm. A kifőtt gombócokat pedig beleteszem a tejfölös pörköltlébe.
Ebből a mennyiségből kb. 30 db termetes gombóc lett. Azért nem tudom a pontos mennyiséget, mivel a családom egyik kedvenc étke a gombás gombóc, és még tálalás előtt a tűzhelynél "minőségi ellenőrzésnek" vetik alá. Nálunk a fiúk így hívják azt a türelmetlenséget, amikor nem bírják megvárni, hogy az étel az asztalra kerüljön. :-)
2011. szeptember 13., kedd
Tejbedarás csodafinomság
Hozzávalók:
- 12 darab réteslap
- 1,6 l tej
- 30 dkg dara
- 25 dkg cukor
- 1 citrom reszelt héja
- 1 vaníliás cukor
- 1 üveg magozott megy
A hozzávalókból megfőzöm a tejbedarát, majd hagyom egy kicsit kihűlni. Egy kivajazott tepsibe először lerakok 6 réteslapot, melyeket olvasztott vajjal megkenek. Erre öntöm rá a tejbedarát, majd egyenletesen elosztom rajta a lecsepegtetett, magozott meggyet. A maradék 6 réteslapot ráteszem a tetejére, majd kb. fél óra alatt 180 fokon összesütöm.
Míg sül, elkészítem, összefőzöm a szirupot, amivel a sütit majd meg kell locsolni:
- 15 dkg cukor
- 2 citrom leve
- 1 dl víz
- 2 ek méz
Szóval, ha megsült a süti, kicsit hagyom kihűlni, aztán kockákra felszelem még a tepsiben, és rácsorgatom a szirupot.
Isteni finom - még a következő napon is - ez a kissé görögös sütemény! Nem fogsz benne csalódni!
2011. július 6., szerda
Pita
Hozzávalók:
- 1 kg liszt
- 4 ek olívaolaj
- 4 tk Himalája só
- 6 dl víz
- 1 tk cukor
- 7 dkg élesztő
Miközben a piták sülnek, vegaburgerket grillezek. Ez nem nagy ördöngősség, mivel a teendőm annyi, hogy a bio-, illetve reformboltokban kapható Gasztroburger elnevezésű húspótló készítményt (ez áll a címkéjén) formás szeletekre vágom és kevéske olívaolajon meggrillezem.
Ma tzatzikit készítettem hozzá, aminek finom natúr görög joghurt volt az alapja.
És került még bele paradicsom és saláta is.
Persze tehető még bele sok-sok finomság, ahogy a lenti képen látható.
Ez a fenséges pita Szegeden készült, a kertben grilleződött. Isteni volt! A társaság is!
Hamis halászlé padlizsánból
Hozzávalók:
- 2-3 padlizsán
- 1 nagy fej hagyma
- 75 gramm szójagranulátum (fél zacskónyi a Haas termékből)
- 4-5 tk pirospaprika
- Himalája só
- bors
- vegeta (tartósítószer és ízfokozó mentes)
- levesbe való durumtészta
Miközben már fő a leves, a padlizsánt megpucolom, hosszában kettévágom. A közepét, ha szép fehér, beleteszem a lébe, a többit felszeletelem, lesózom és hagyom állni.
Ha a leves megfőtt, jó alaposan összeturmixolom.
Ezután a lesózott padlizsánszeletek levét kinyomom (én le is szoktam mosni), majd beleteszem a leturmixolt alaplébe.
Ezután még 8-10 percig főzöm, és már kész is.
Persze a tésztát közben kifőzöm a leveshez, és azt külön tálalom.
Ez a leves egyébként családunk egyik kedvence. Lehet, hogy ebben az is közrejátszott, hogy egy felejthetetlen, jó hangulatú hétvégén - a Duna melletti Kulcson - ettünk először ilyet. Drága Marika barátnőm készítette, tőle tanultam meg, újra csak köszönet érte!
2011. június 24., péntek
Szójatepertő krémes vajjal
Kezdő vegetáriánusok körében igen népszerű eledel a szója. Én mégis azt mondom: ritkán és keveset fogyasszunk belőle. /De inkább nézz utána bővebben/ Számtalan formában elkészíthető. Ez a recept most közkívánatra kerül az oldalra. A pirított vajkrémes kenyérrel még is nehéz abbahagyni.
Hozzávalók:
- 20 dkg szójakocka/ Müller termék megbízható/
- 2 ek őrölt pirospaprika
- kb. 1.5 dl olívaolaj
- 1 kk őrölt kömény
- 1 kk majoránna
- aprított fokhagyma/ Ízlés szerint/
- só, őrölt bors
- 1 ek füstölt só
Hozzávalók:
- 50 dkg finom vaj
- ízlés szerint só
- bors
- 1 mk őrölt szerecsendió
- 40 dk reszelt sajt/pl:gouda/
Kovászos uborkával, paradicsommal igazi kiadós ízletes vacsora. Persze nem a fogyókúrázóknak:)
2011. június 21., kedd
Diós pogácsa
A füstölt sajttól, és a pirított diótól lesz ellenállhatatlan illatú - ízű a pogácsánk.
Hozzávalók:
- 1 kg tönkölybúzaliszt /fehér/
- 50 dkg finom vaj
- 5 dl tejföl
- 5 dkg élesztő
- 1 mk sütőpor
- 30 dkg füstölt sajt reszelve
- 20 dkg reszelni való sajt /kemény/
- kb. két maréknyi pirított, aprított dió
- só
Előmelegített sütőben, 200c a jól bevált zsemleszínűre sütöm.Frissen az igazi, de 1-2 napig is eláll--persze, ha marad belőle:)
2011. június 3., péntek
Cseresznyés - mákos
Az úgynevezett "bögrés" sütemények az egyik legegyszerűbben elkészíthető finomságok.Merjünk bátran változtatni a szezonálisan termő friss, illatos gyümölcsök hozzáadásával.
Hozzávalók:
- 1 bögre/3dl/ fehér durum liszt
- 1 bögre tönkölybúza dara
- 2 bögre nádcukor
- 2 bögre darált mák
- 2 bögre növényi tej
- 20 dk olvasztott vaj
- 1 cs sütőpor ,fahéj
- 1 citrom leve
- picike himalája só
- 1 üveg magozott cseresznye /meggy, ribizli, áfonya/ ami van otthon
- kb. 1 bögre fehércsoki /késsel összevágtam, nem kell olvasztani/
2011. május 31., kedd
Eperhabos torta
Elérkezett fenséges illatával, lédús aromájával kedvenc gyümölcsünk a földi eper.Számtalan variációnak ad ötletet a konyhánkban.Kiváló vértisztító hatással bír, és többek között magas a c vitamin tartalma is.Na de lássunk egy ízletes receptet a sokaságból!
Hozzávalók az alaptésztához:
- 25 dk.finom vaj/kerüljük a ráma margarint/
- 15 dk. cukor /én nádcukrot javaslok/ ezeket habosra keverem
- 20 dk. jobbféle étcsoki , apróra vagdosva
- 20 dk. darált mandula
- 25 dk. durumliszt fehér
- 1 cs. sütőpor
- 1 ek. kakaó, kicsi fahéj
- 3 ek. tejföl
- 2.5 dl. tej
Közepes hőmérsékleten, /legjobb a légkeveréses program /megsütjük.
Ameddig szépen sül a tortácskánk, elkészítjük az eperhabot.
- 1kg. jó érett eper
- porcukor kevéske, attól függ mennyire édes a gyümölcs
- 7 dl. hulala növényi tejszín /jól lehűteni/
- 2 cs. vaníliás cukor
Amikor kihűlt a süti csak akkor halmozom rá a habot.Igazi vendégmarasztaló finomság!
Zsenge zöldspárga
Hozzávalók:
- két csomag zöldspárga
- 1 l tejföl
- 25dk reszelt sajt(félkemény,zsíros)
- 4 ek kukoricaliszt
- 1 dl tejszín
- só
- bors
- 1 mk őrölt szerecsendió
- 1 tk ételízesítő
Alapos mosás után a kemény végeit a spárgának levágom a többit felkarikázom kb. 2 cm-es darabokra.Sós vízben megfőzöm.Gyorsan megpuhul.Eközben a fent említett alapanyagokat habverő segítségével lazán összekeverem.A leszűrt spárgát egy ízléses hőálló tálba borítom , amit kivajaztam, és egy kissé megszórtam zsemlemorzsával.A sajtos kevertet bátran ráborítom.Sütési hőmérséklet magas fok legyen kb.200C. Akkor jó, ha kissé arany színű foltocskák jelennek meg a tetején.Kihűlve is nagyon finom. Úgy lehet szeletelni, mint a tortát. Étkesebbeknek bármilyen körettel kínálhatod, de zöldsalátával is kitűnő vacsora.
Megjegyzés:A zöldspárga nagyon gazdag vitaminokban, és rendkívül jó vízhajtó :)
2011. május 22., vasárnap
Aranygaluska vaníliaöntettel
Hozzávalók:
- 1/2 kg liszt
- 1/2 dl étolaj
- 1/2 dl víz
- pici só
- 1 vaníliáscukor
- 5 dkg élesztő
- 3 dl tej
- 6 ek nádcukor
- darált dió, 1 vaníliáscukor és cukor ízlés szerint
- 1 vanília pudingpor + 8 dl tej + 5 dkg vaj
Az élesztőt felfuttattam a cukros tejben, majd hozzáadtam a többi kimért alapanyaghoz. Fantasztikus robotgépemmel simára kevertettem a tésztát. Ezt a receptet azért is szeretem, mivel nem kell várni, hogy megkeljen a tészta, azonnal ki lehet szaggatni. Én evőkanállal szoktam ezt megtenni - így sokkal gyorsabb, mintha kinyújtanám és kockákra szelném - és jó alaposan beleforgattam a cukros darált dióba. A dióval együtt daráltam le a nádcukrot is.
Azonnal raktam bele a sütőpapírral kibélelt tepsibe és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 25-30 perc alatt aranybarnára sütöttem.
Míg sült, elkészítettem a vaníliaöntetet. A pudingporhoz az előírtnál lényegesen több tejet tettem, hogy kellemes állagú öntet legyen belőle. A vajat a végén teszem bele, ettől krémes állagú lesz.
2011. május 15., vasárnap
Epres-ananászos zabpelyhes süti
Hozzávalók:
- 20 dkg zabpehely
- 10 dkg teljes kiőrlésű liszt
- 10 dkg finom liszt
- 10 dkg nádcukor
- 5 dkg őrölt mandula
- 4 ek méz
- 15 dkg puha vaj
- eper, ananász (bármilyen gyümölcs beletehető, ízlés szerint)
Egy tálban összekeverem a zabpelyhet, a liszteket, a cukrot. Hozzáadom a mézet és a puha vajat, majd kézzel jó alaposan összedolgozom.
A tészta nagyobb részét elterítem egy olvasztott vajjal kikent szilikon formában, majd rápakolom a gyümölcsöket, megszóróm a mandulával, és végül jöhet rá a maradék tészta.
180 fokra előmelegített légkeveréses sütőben 35 perc alatt elkészül.
Tálaláskor nem sajnálom rá a Hulala tejszínhabot. A családom imádja, én szilvával szeretem a legjobban.
2011. május 14., szombat
Lángos
Hozzávalók:
- 1 kg liszt
- 2 főtt, áttört burgonya
- 0,5 l víz vagy tej
- 2,5 dkg élesztő
- 1 kk cukor
- 2 ek olaj
- 5 kk só
Először is a burgonyát - héjában, mert így marad benn a keményítő - megfőztem sós vízben, majd még melegen áttörtem és hagytam kihűlni.
Felfuttattam az élesztőt a langyos, cukros tejes vízben (most kb. 4 dl vízből + 1 dl tejből állt).
Az összes hozzávalót beleraktam a robotgépbe, és a dagasztókarral jó alaposan összedolgoztattam vele. (Nagyon jó, erős kis gépem van, bírja a munkát nagyobb mennyiséggel is, és gyönyörű simává keveri a tésztákat.)
Ezt követően kb. 3/4 órát kelesztettem langyos helyen, folpackkal lefedve, hogy ne száradjon ki a teteje.
Miután megkelt, az enyhén beolajozott műanyag gyúrólapon kinyújtottam a tésztát a szintén kissé olajos nyújtóval és téglalap alakú lángosokat vágtam ki belőle. Nekem így gyorsabb és egyszerűbb, mintha kis cipókra osztanám és kézzel húznám ki kör formára.
A lángosok mindkét oldalát forró olajban aranysárgára sütöttem.
Fokhagymával, tejföllel, reszelt sajttal tálaltam nagyétkű csapatom részére. És naná, hogy estére egy darab sem maradt a nagy halom lángosból.
Ja, a fokhagymát olyan Balaton-fílingesre kellett készítenem: fokhagymanyomón áttörve, sózva és vízzel összekeverve, hogy a lángos könnyen kenhető legyen.
Babgulyás
Hozzávalók:
- sárgarépa
- fehérrépa
- zeller
- karalábé
- bab
- gabona gömböc (Bio- és reformboltokban kapható, füstölt íze van, a húsvéti sonkát is helyettesíti)
- hagyma
- kevés olaj
- fűszerek: Himalaya só, ételízesítő (amiben nincs sem tartósítószer, sem ízfokozó), pirospaprika, füstölt só, frissen őrölt feketebors, babérlevél, majoranna, borsikafű, szerecsendió, oregánó, fokhagyma, petrezselyem
Kevés olajon megdinszteltem a hagymát, majd erre rápakoltam a felaprított zöldségeket, a felkockázott gabona gömböcöt és a sókat. Miután már jól átdinsztelődött, meghintettem pirospaprikával, majd pár keverés után felöntöttem tisztított vízzel és beleraktam a fűszereket. Hagytam rotyogni a tűzön - ezt most bográcsban főztem, de készítettem már hagyományos módon, tűzhelyen is, csak így szerintem finomabb, más az aromája a szabad tűzön főtt ételeknek. Miután a zöldségek megpuhultak, beletettem a babot (konzerv vörös bab volt, ami ugye már puha) és pár perc alatt összefőztem. A felaprított friss petrezselyemmel tálaláskor szórtam meg a levest. A füstölt sótól és füstölt gabona gömböctől fenséges az íze!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Legújabb finomság
Almás pite
Hozzávalók a tésztához: 60 dkg liszt – kamut liszttel a legfinomabb 12 dkg nádcukor 25 dkg vaj vagy Ráma vajas íz 4 evőkanál t...
Népszerű bejegyzések
-
Ezt a pástétomot évek óta készítem. Az otthon alkotottt szendvicskrém szerintem a legfinomabb.Kenyérfalatkákra kenve remek előétel, vag...
-
Hozzávalók a "tésztá"-hoz: 250 g pirított, őrölt mandula 200 g mag nélküli datolya (pár órára vízben beáztatni) 1dl tiszta...
-
Önmagában is laktató főétel, fantasztikus ízekkel, ami után már csak egy kis laza, könnyű édességet tudok elképzelni kényeztetésnek. H...
-
Kedves sütemény tündérek! Ezt ne hagyjátok ki, nem is olyan macerás elkészíteni, mint amilyennek tűnik. Nálunk a gyerekek, unokák is...
-
Hozzávalók: 1/2 kg liszt 1/2 dl étolaj 1/2 dl víz pici só 1 vaníliáscukor 5 dkg élesztő 3 dl tej 6 ek nádcukor darált...